Előugró ablakban nyilik meg!

Cím:

Előadó:

Szent Teréz Templom

Terézvárosban lakó hívek számára 1777. szeptember 30-án Batthyány József hercegprímás létesített plébániát. Kápolnának Scopek Ferencné majorságának egyik faépületét adja át, amelyhez saját költségén még lakást is építtet a plébános számára. 1801-ben indul meg Kasselik Fidél tervei alapján a templom építése a Szentlélek tiszteletére.
1809-re az építmény már használhatóvá válik. A belső kialakítás Pollack Mihály terve alapján történik 1824-31 között. A toronysisak Ybl Miklós alkotása (1871).

Rudnay Sándor hercegprímás rendeletére 1822-ben a műemlék templom (1215 m2) titulusát Avilai Szent Terézre változtatják.

1888. október 24-én renoválás után Simor János hercegprímás ismét megáldja a templomot. - 1962-ben a tetőszerkezet súlyosan megsérül, ezért a templom mindkét oldalán négy-négy betonoszlopot építettek a falba és arra betongyűrűt helyeztek, amin a tetôszerkezet áll. A belsô felújítás 1972-1982 között történt. A templom 4 évre ütemezett külsô felújítása 1997-ben kezdődött el. Ennek során az első évben elkészült a torony és a főhomlokzat helyreállítása. A templom az 1997. évi LIV. Törvény alapján 15 526. törzsszám alatt II. Kategóriába sorolt műemlék.

 

Cím: Budapest, VI. kerület, Pethő Sándor utca 2.

 

Forrás: www.terezvaros.hu