Előugró ablakban nyilik meg!

Cím:

Előadó:

Sztárportré

Szerkesztő/műsorvezető: Molnár Szabolcs

 

Hetente jelentkező rádiós műsor. A 20-25 perces

beszélgetések ismert, közismert emberekkel készülnek, olyan témákban,

amelyekről a szereplők előzetesen vállalták, hogy beszélnek.

Azt visszük a hallgatók elé, amiről úgy gondoljuk, hogy jó

beszélni, amit jó valakivel megbeszélni, vagy egyszerűen csak

szórakoztató. A beszélgetést zenével színesítjük.

A műsorok szereplői azok az emberek, akikre amúgy is sokan figyelnek,

akiknek a szava és a gondolatai egyébként is sok emberhez eljutnak, így

a műsoron keresztül felvetett gondolatok is, melyek reményeink szerint

hozzátesznek a nézők/hallgatók mindennapjaihoz. A vendégek általában

zenészek, színészek vagy egyéb ismert közéleti szereplők.

A beszélgetéseket műsoron belül is igyekszünk szabadon kezelni, így

előfordul, hogy messzire kalandozunk a kiinduló ponthoz képest. Az

is gyakori, hogy olyan gondolatok vagy személyek merülnek fel menet

közben, amelyekről vagy akikkel egy-egy későbbi adásban emiatt fog

találkozni a hallgató.