Előugró ablakban nyilik meg!

Cím:

Előadó:

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Az 1986 óta működő Múzeum minden Liszt Ferencre vonatkozó adatot és tárgyat gyűjt, a Liszt-kutatás központja. A kiállítás az 1925 óta meglévő Liszt-emlékszobák bővített és felújított anyagát mutatja be. Liszt Ferenc utolsó budapesti lakása a Régi Zeneakadémia első emeletén, ahol a mester 1881-tol 1886-ig lakott.

Az 1986. esztendő kettős jubileuma, a nagy muzsikus halálának 100. születésének 175. évfordulója hozta meg zenei életünk kiemelkedő eseményét: az Andrássy út és a Vörösmarty utca sarkán álló épület újra megnyitotta kapuit a Zeneakadémián tanuló növendékek, tanárok, kutatók, és a zenét szerető közönség előtt.

A földszinten a Liszt Ferenc Kutatóközpont és Zenetörténeti Kutatókönyvtár lehetőséget biztosít a Liszt-kutatók, a muzsikusok, a növendékek és a tanárok számára az életmű tanulmányozására.

Az első emeleten, Liszt lakásának helyén, az eredeti állapothoz rendkívül hasonló módon sikerült helyreállítani és berendezni a Liszt Ferenc Emlékmúzeumot és az egykor hozzá tartozó hangversenytermet. A kiállításon láthatók Liszt saját hangszerei (két Chickerint- és egy Bösendorfer zongora, egy Erard-Alexandre pianínó-harmónium, egy Mason&Hamlin koncertharmónium, egy Bachmann üvegzongora és egy néma úti-zongora); bútorai, így a komponáló íróasztal beépített Bösendorfer klaviatúrával, könyv- és kottatára az eredeti szekrényekben, valamint az 1873-as Liszt-jubileum arany és ezüst emléktárgyai. A Liszt Ferenc lakása című kiállításon a szalon és a háló-dolgozó helyiség Liszt korabeli berendezése látható.

A második emeleten, egy Liszt-lemezeket gyüjtő fonótéka mellett van a Liszt Ferenc Társaság és a Magyar Kodály Társaság helyisége. A harmadik emeleti termekben -- az épület hajdani rendeltetésének megfelelően -- zeneakadémiai oktatás folyik.

Az Emlékmúzeum bejáratával szemközt a falon látható Liszt fogadótáblája, amely eredetileg lakásának ajtaján volt. Rajta magyarul és németül olvasható, hogy Liszt mikor fogadott vendégeket. Joseph Kriehuber litográfiái a fiatal virtuózt, Ernst Rietschel medaillonja a weimari karmestert, Nemes Nándorné olajfestménye a Régi Zeneakadémia elkészültének évéből (1879) az idős művész-tanárt, Rippl Rónai József litográfiája Munkácsy Mihály 1886-os festménye nyomán a már beteg, utolsó időszakát élő mestert mutatja be. Az előtérben található a Múzeum jegypénztára, ahol az érdeklődők a múzeumi kiadványokon kívül Liszt-kottákat, könyveket és hangfelvételeket is vásárolhatnak. A szalonból -- akárcsak Liszt életében -- ajtó vezet át a koncertterembe. Miután a szalon már nem szolgálhat művészszobaként is, a színpad a terem másik végére került át, ahol önálló művészszoba csatlakozik hozzá. A teremben lévő orgonát sajnos nem lehetett visszaállítani, helyette Liszt kortársának, Liezen-Mayer Sándornak allegorikus rajza díszíti a pódium hátterét. A berendezés tárgyai közül csak a fal mellett végighúzódó karszékek eredetiek. A többi bútort Mezey Gábor tervezte. A korabeli hangulatot árasztó, óriási csillárok és falikarok Tatár Imre munkái. A Liszt-lakás melletti koncertteremben ma újra gyakran szól a muzsika, zeneakadémiai órák, növendékkoncertek, külső intézmények hangversenyei mellett szombatonként 11 órai kezdettel maga a Múzeum rendez rendszeres matiné-koncerteket látogatói számára. Különleges alkalmakkor néha megélednek azok a hangszerek is, amelyeknek billentyűit egykor Liszt keze érintette.

Cím: Budapest, VI. kerület, Vörösmarty utca 35.
Honlap: www.lisztmuzeum.hu

 

Forrás: www.terezvaros.hu